December második hétvégéjén került megrendezésre a cseh strandröplabda I. liga újabb fordulója, amelyen a Strandröplabdázásért SE színeiben versenyző Benkő-Oláh páros első helyezést ért el.

A Prágában megrendezésre kerülő versenyen erős mezőnnyel és nemzetközileg elismert nevekkel kellett megküzdenie Benkő Balázsnak és Oláh Botondnak, ahol azonban a fiúk magabiztos játéka meghozta gyümölcsét.

Benkő Balázs

Benkő Balázs

Oláh Botond

Oláh Botond

A páros folyamatosan javuló játéka továbbvitte őket az elődöntőből a döntőbe és végül győzni is tudtak a férfiak között.

Hajós Artúr

Hajós Artúr

Stréli Bence

Stréli Bence

Az egyesület másik két játékosa – Hajós Artúr és Stréli Bence – szintén bemutatkozott a megmérettetésen, azonban a négy közé jutásért való küzdelem előtt feladni kényszerültek a találkozót. Párosuk végül a nyolcadik helyen zárt.

A női mezőnyben elindult versenyzőink tekintetében a jövőre nézve tanulságokkal teli volt a megmérettetés, hiszen Papp Lujza és Tátrai Nikolett nagyon szép játékkal végül az ötödik helyez végzett. A két korosztályos válogatottnak ez volt első közös versenye, ennek ellenére négy meccsen is győzni tudtak, így bizonyára lesz alkalmunk még együtt játszani a két fiatal játékost.
Szintén lehetőséget kapott a női mezőnyben Faragó Anna és Stojkovicz Elena, akik közül az utóbbi nemrégiben tért át a homokon való versenyzésre, így a kilencedik helyen zárva számukra is nagyszerű élmény volt tapasztalatokat szerezni a cseh fővárosba.

Faragó Anna

Faragó Anna

Papp Lujza

Papp Lujza

Tátrai Nikolett

Tátrai Nikolett

 

 

 

 

 A Strandröplabdázásért SE csapatai tehát remekül képviselték hazánkat Prágában, ahol kétségkívül Balázs és Botond sikerének örülhetünk a legjobban, hiszen győzelmükkel kivívták az extraligában való szereplés jogát.

 

Categories: Egyéb