2018-07-02 admin

Ismét a dobogó tetején a Hajós-Stréli páros

Június 17-én még az Országos Bajnokság U22-es korosztályának fordulóját sikerült megnyernie a párosnak Kispesten, két héttel később pedig már – az MKB-Pannónia Strandröplabda Magyar Bajnokság 2. fordulójában – Nyíregyházán állhattak a dobogó legfelső fokán.

Hajós Artúr és Stréli Bence a hétvégén szoros küzdelemben kerekedett felül a Pénzügyőr SE játékosain, természetesen felnőtt kategóriában. Mindez külön nagy öröm lehetett a fiúknak, hiszen egy jóval idősebb és tapasztaltabb páros ellen tudtak győzni életük első felnőtt döntőjében.

A sztárpároson kívül számos Strandröplabdázásért SE játékos ért el szép helyezést, illetve jutott fel a dobogóra:

ugyancsak férfi felnőtt kategóriában lett negyedik helyezett Krekk Zoltán párjával Soós Izsákkal.

Az U18-as kategória női versenyzői között a Vasvári lányok másodikként végeztek. Horváth Flóra és Törköly Kinga bronzmeccset játszott, amelyből győztesként kikerülve felléphettek a dobogó harmadik fokára.

Az U14-esek között az Orosz-Tóth párosítás játéka ért első helyet.

 

Közösség | Együtt jobban megy!

Magas labdát adunk, gyere, csapd le!